2014. január 29., szerda

Egy napom képekben TAG


Végre sikerült megcsinálni az: Egy napom képekben TAG-et. 



Napok óta, most először nem siettem sehová reggel. Így végre kialudtam magam és sokáig lustizhattam az ágyban. Ez azt jelenti, hogy 11-kor keltem fel. Ekkor már nem volt itthon a vőlegényem, ezért egyedül reggeliztem és közben megnéztem a kedvenc sorozatomból (Hart of Dixie) egy rész.


Kornspitz - virsli - zöldségek

Még délelőtt várt rám egy kis munka. Méghozzá programot szervezni és találkozókat megbeszélni:


Gondoltam videózok egyet, de előtte még sminkeltem is.


Smink előtt, szemüvegben


Sminkelés után

Majd jöhetett a videózás:


<3

Ekkor már hazaért a párom is, vele töltöttem egy kis időt, majd felvettem a nyakamba a várost. (Értsd: az 5 percre lévő Corvin plázát...)


Outfit, gumicsizmában. A múltkori elázásom után már nem bízok az időjárásban.

A Müllerben már megtalálhatóak a Catrice új termékei, illetve a Celtica limitált kiadása. Illetve a C&A-ban újabb 300!!!! Ft-ra leárazott ékszereket találtam. 


Catrice - Prime and Fine Piros arcra való.
Nagyoooon kíváncsi vagyok rá. Pár napon belül szeretnék hozni tesztet róla.

Ezzel a fülbevalóval már örök hűséget is fogadtunk egymásnak! ;)


Ez a másik ékszer, amit 300 Ft-ért sikerült megkaparintanom.
Ebből csak a fekete karkötőt szeretném hordani.
A másik karkötő szerintem egy DIY projekt áldozata lesz.

(Hazafelé másik irányba mentem és felfedeztem, hogy tőlünk 3 percre van egy Lidl. :D Ezt csak úgy megemlítettem. Semmi jelentősége nincsen. Csak úgy meglepődtem ezen, hogy muszáj volt megemlítenem.)

Hazaérkezve egy kis pihenés után nekiálltam megfőzni a vacsorát, ami tejfölös csirkés brokkoli volt és frissen facsart vérnarancslé.


Egy ilyen tartalmas étel után rögtön megkívántam egy kis desszertet, ami diétás, viszont így este már bűnözésnek számít. Szóval készítettem egy diétás bögrés sütit. 


Közben Pinteresten lógtam. :)

Ezek után már csak az esti teendők voltak hátra. (Fürdés, állatok szeretgetése)


♥ Nagyjából így telt a mai napom. Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés. Ha szeretnétek még ilyet látni, akkor azt írjátok meg nekem kommentben. :) ♥


12 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos rajtad a ruha .) A Catrice homok lakkok mennyibe kerülnek?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép ékszereket vettél, ha jól látom ez már a második körös leárazás. Nekem is a Hart of Dixie a kedvencem :) team Wade!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :) Ez a Joel, engem nagyon idegesít! Te hogy vagy ezzel?

      Törlés
    2. Engem is. Ha nem Wade lesz az igazi, akkor Jonah Breeland a másik jelöltem :)

      Törlés
  3. Olyan jó volt ez a bejegyzés :D Szeretem az ilyeneket! Nagyon csinos vagy a képeken, és a smink egyszerűen zseniális! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor csinálok majd még. :) Köszönöm szépen! :)

      Törlés
  4. Ez a brokkolis nyami nagyon jól néz ki :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt a recept:

      Hozzávalók 2 személyre:

      - közepes fej brokkoli
      - 2 paradicsom
      - 1 cukkini
      - 1/2 kg csirkemell
      - 2 dl tejföl/joghurt
      - kókuszolaj

      A tejfölt összekeverem 3-4 ek. kókuszolajjal egy serpenyővel és begyújtok alatta, hagyom egy kicsit melegedni. Közben felvágom a zöldségeket, majd mehet a serpenyőbe. Jól összekeverek mindent. Letakarom. Amíg párolódik, felvágom NAGY kockákra a húst. Addigra kiszedem a zöldségeket és ami maradt szósz a serpenyőben, abban kisütöm a húst. Szoktam még egy kevés kókuszolajat hozzárakni. Fűszerezés: sült csirke fűszersó. De szoktam még fokhagymával és curryvel.

      :)

      Törlés
  5. Tetszenek a képecskék, legyen még ilyen bejegyzés!
    Nagy álmom egy nagyot aludni :D Nem szeretnéd velünk megosztani a diétás süti receptjét? :)

    VálaszTörlés